Hetedik osztályosok a Vajdaságban

Hetedik osztályosok a Vajdaságban
Határtalanul!
Délvidéki portya Mezőszentgyörgyről
Iskolánk és a mátyásdombi Lonkai Ármin Általános Iskola hetedik osztályos diákjai, összesen 29 tanuló 2018. június 3.-5. között Szerbiában, a Vajdaságban kereste fel a magyarlakta területeket.
Előkészítés
Tanulmányi kirándulásunk előkészítéseként 2018. május 4.-én ellátogattunk Budapestre a Petőfi Irodalmi Múzeumba. Itt megtekintettük a Petőfi és az Arany János kiállításokat.
Először végignéztük a Petőfi életútját bemutató tárlókat, majd elérkeztünk az Arany János kiállításhoz, melynek mottója:
„Költő hazudj, de rajt’ ne fogjanak”.
A gyerekeket nagyon lekötötték az interaktív feladatok
és elcsodálkoztak Arany János szókincsén.
Előkészítő óra 2018. május 17.
A mátyásdombi és mezőszentgyörgyi gyerekek újra találkoztak a kirándulás előtt.
A tervezett programokat kivetítőn néztük meg.
A tanulók kiselőadások keretében bemutatták a felkeresendő településeket, földrajzi elhelyezkedésük és történelmi múltjukkal kapcsolatban.
A települések címereit rakták össze puzzle feladat formájában,
majd plakátokat készítettek a városokról, nevezetességekről.
Az óra végén a megszerzett földrajzi és történelmi információkat teszt kitöltésével ellenőriztük.
Az órát egy jó hangulatú „kiállítással” fejeztük be.
Kirándulás 2018. június 3.-5.
Reggel korán, 6 órakor indultunk el. Az utazás a hosszú út ellenére jó hangulatban telt el.
Első állomásunk Szabadka volt, ahol idegenvezetőnkkel, Lajos bácsival találkoztunk. Ő vezetett végig bennünket a szecesszió városán.
Csoportkép a szecesszió építőmesterének Jakab Dezsőnek szobránál
Szebbnél szebb épületeket láthattunk:
a Raichle-palotát
a Városházát
a csodálatos Zsolnai-szökőkutat
a Városi Könyvtárat
a Korzót
Az érdekességeknek még nincs vége!
Mi az a húsvéti „vándortojás”? Ezt láthattuk a Ferencesek-temploma előtt. Húsvétkor ez a tojás mindig másik európai várost keres fel.
El sem hinné az ember, hogy ilyen hiper-szuper szálloda is van a Korzón.
Mivel Szabadka Hunyadi Mátyás birtoka volt, 2018. március 29-én avatták fel egész alakos szobrát.
Csantavéren felkerestük Szilágyi Erzsébet egykori birtokán a római Szent Péter-bazilikát idéző hatalmas templomot.
Rövid pihenő idegenvezetőnkkel
Zenta volt a következő állomásunk. Ez a legmagyarabb város a Tisza partján. Először a zentai csata emlékművét néztük meg.
Az első emlékmű 1895-ben készölt a honfoglalás ezeréves évfordulója, valamint Ferenc József látogatása alkalmából.
A környéken rendet raktunk
Az emlékmű közelében volt a török wigwam (a szultán és a hadvezérek sátrának mása)
A Palicsi-tó a pihenés és kikapcsolódás színtere.
Csoportkép Petró János szobránál
Ő volt a megálmodója és létrehozója a tó környéki fürdőövezetnek, szecessziós épületeknek. Híres bicikliversenyző lévén ő rendezte meg az újkori előolimpiát Palicson.
Pihenés a játszótéren.
és az állatkertben.
Kifáradva és éhesen érkeztünk meg szálláshelyünkre a Róka-tanyára. Éhségünket finom házias vacsorával csillapítottuk.
Ilyen vadregényes helyen, skanzen szerű házakban laktunk a Ludas-tó partján.
A második napunkat az általános iskolában kezdtük Kispiacon. Ez a település kb. 10 km-re van a határtól. A település kb. akkora mint Mezőszentgyörgy, és annyi tanuló is jár ide, mint a mi iskolánkba.
Itt bemutattuk a falunkról és iskolánkról szóló videót, beszélgettünk a gyerekekkel.
Következő állomásunk Zimony volt. Itt vesztette életét Hunyadi János. Megtekintettük a Hunyadi-tornyot, amely alatt találhatók állítólag Hunyadi János földi maradványai.
Nándorfehérvár következett, a mai Belgrád. A vár a Duna-Száva torkolatánál fekszik, hatalmas kiterjedése miatt kisvonattal jártuk körbe.
A város a magyar történelem legszebb lapjaira iratkozott fel a török ellenes harcokban. A hősök emlékét idéztük meg a várban a török ellenes harcok legjelentősebb állomásai keretében.
Megkoszorúztuk Hunyadi János emlékművét
Látogatás a várban
Az ortodox „Katona-templom”, ahol a csillárok töltényhüvelyekből vannak
A Szent Petra –templom előtt, ahol megszentelt forrásvizet kaptunk.
Kilátás a folyókra
Egy másik vár Szendrő vára, a leghíresebb vízi vár (a Duna védte). Óriási kiterjedésű volt, veszély esetén akár 50 000 embert is be tudott fogadni.
Ó-szláv írásnyomok a vár tornyán
Székelykevén volt a vacsoránk és a szállásunk. Székelykeve a magyar nyelvterület legdélebbi, többségében magyarok lakta település. Az 1880-as években telepítették ide a bukovinai székelyeket, akikről a település a nevét kapta.
Mielőtt elindultunk volna
Bőségesen megreggeliztünk
Ezután ellátogattunk a péterváradi erődbe. Pétervárad a török időkben a török elleni védelmet szolgálta, ma múzeum és turisztikai látványosság.
A híres Óratorony, amit a hajósok is jól láthattak a Dunáról.
Kiselőadás a középkori várépítészetről
Indulás előtti csoportkép
Utolsó városnézésünk Újvidék (Novi Sad) központjában. Háttérben a Tudományos Akadémia
Útban hazafelé
és végre itthon!! 9 óra Mezőszentgyörgy
Értékelő óra 2018. június 11.
Az óra célja a kirándulás összefoglalása, élmények, vélemények kicserélése, az összegyűjtött fotók rendszerezése, beszámolók készítése.
Nagyon jól éreztük magunkat. Sok élménnyel, tudással gazdagodtunk, amit másoknak is átadtunk. Remélem, hogy ezek a napok sokáig fognak emlékezetünkben élni!!